A közelmúltban az Európai Bizottság által (a 2014-2020-as időszakra vonatkozó operatív Programok közül utolsóként) elfogadott Vidékfejlesztési Programról, valamint a következő időszak támogatási konstrukcióiról egy mintaszerű információs kiadványt adott közzé a Minisztérium, amelyet az Agrárkamara minden tagja számára megküldött.
A Vidékfejlesztési Program újdonságai közül kiemelendő, hogy az EMVA forrásból finanszírozott pályázatok a jövőben a Széchenyi 2020 program egységes eljárásrendje szerint kerülnek meghirdetésre, azaz megszűnik a „rendeleti szabályozás”.
A másik fontos új elem, hogy magasabb támogatást, egyes pályázatoknál elkülönített támogatási keretet, illetve külön pályázati konstrukciókat kapnak a termelők, mikrovállalkozások együttműködésén alapuló közös projektek.
A támogatási konstrukciók közül kivonatoltuk a legtöbb potenciális pályázót érintő konstrukciókat.
A Vidékfejlesztési Program összefoglaló tájékoztatói:
- Borászat fejlesztése – VP 4.2.2
- Infrastruktúra-fejlesztés – VP 7.2.1
- Kertészet fejlesztése – VP 4.1.3
- Kis gazdasági szereplők együttműködései – VP 16.3.1
- Mezőgazdasági termékek feldolgozásának fejlesztése – VP 4.2.1
- Nem mezőgazdasági tevékenység fejlesztése -VP 6.4.1
- Nem mezőgazdasági tevékenység elindítása – VP 6.2.1
- Rövid ellátási lánc támogatása – VP 16.4.1
- Szolgáltatások fejlesztése – VP 7.4.1
- Termelői csoportok létrehozása – VP 9.1.1